Haladó jóga tanfolyam a belvárosban, az AUM Blahában

Időpontja: A képzés 2018. február 12-től indul. 10 alkalmas és minden héten hétfőn lesz az oktatás 17:00-19:00-ig.

Tartalma:

A haladó jóga tanfolyam mind elméleti, mind gyakorlati felépítését és tematikáját tekintve a kezdő kurzus folytatása. Azoknak ajánljuk, akik azon már részt vettek, vagy nem teljesen kezdők. A képzés során elmélyítjük az elméleti tudásunkat a csakrák, a kötőerők, a karma, az idő és a teremtett világ működéséről, illetve alaposabb betekintést nyerünk a jógikus életvezetés rejtelmeibe.

Az ászanák és a pránájámák terén újabb gyakorlatokat tanulunk meg, és folyamatosan ismételjük a korábban megtanultakat is. Azon túl, hogy a meglévő gyakorlásunkat elmélyíthetjük, a tanfolyam remek lehetőséget ad arra is, hogy a jóga segítségével még eredményesebben fenntarthassuk testi és mentális egészségünket.

A kezdő tanfolyamon megismert gyakorlatsort bővítjük, és a megértést itt is egy jól kidolgozott jegyzetanyag támogatja meg.

Felépítése:

A kurzus 10 alkalmas, alkalmanként 2 óra, amely a következőképpen épül fel:
15-20 perc elmélet, pár perc ráhangolódás, 10 perc bemelegítés, 70 perc ászanázás, 5-10 perc pránajáma, 10 perc relaxáció, néhány perc mantra-meditáció.

Egyéb információ: A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges, valamint 3-6 hónapos jógás múlt vagy a kezdő tanfolyam elvégzése.

Oktató: Medvegy Gergely

A tanfolyam díja: 21.900 Ft

Helyszíne: AUM Blaha Jógastúdió (a volt Kék Lótusz Jógaközpont helyén)

Cím: Budapest, Stáhly utca 13.

Online jelentkezés:

IDE kattintva megjelenik az AUM honlapja, azon belül a tanfolyam leírása mellett az online jelentkezési lehetőség.

A részvételed, vagyis a csoportban való helyed akkor lesz biztosítva, ha előre kifizeted a képzés díját. A fizetést az AUM Jógaközpont honlapján leírtak szerint intézheted. (Lásd a fenti link alatt!) A csoport feltöltése a befizetések (és nem a jelentkezések) sorrendjében történik. Ha esetleg úgy alakulna, hogy időközben a befizetett résztvevőkkel megtelne a csoport, azt jelezzük neked e-mailben, és ebben az esetben várólistára kerülsz. Ha legalább egy héttel a foglalkozás indulása előtt lemondod a részvételt, akkor visszautaljuk a pénzt. Ha egy héten belül mondod le, akkor már nem. Ez esetben a részvételi díj elvész, és más tanfolyamra NEM használható fel. Köszönöm az együttműködésed!

Térkép: